2010. máj. 5.

Budapesti Olasz Kultúrintézet

Budapesti Olasz Kultúrintézet - VIII. Bródy Sándor u. 8.

Amit a helyről tudni kell:
Ide jönni élmény, ezt mondjuk ki az elején:) Történelmi jelentőségű épületben barátkozhatunk az olasz kultúrával, ugyanis 1865-től 1902-ig itt volt a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye. A műemlék épületet Ybl Miklós tervezte, és 1943-ben nyitotta meg kapuit itt az Olasz Kultúrintézet. Az épület, azontúl, hogy gyönyörű, rendelkezik, egy 140 fős moziteremmel, nagytermébe pedig 500 ember is befér. Számos rendezvénynek ad helyet az intézet, a kultúra minden ágával foglalkoznak. Természetesen könyvtárral is rendelkeznek, ahol mintegy 17 000 kötettel, és több száz dvd-vel és videokazival ismerkedhetünk. Olaszul is tanulhatunk, és még nem is emlitettem a kávézójukat, ami a legbiztosabb pont, ha igazi olasz kávéra vágyunk. A kávé mellett a finom péksütiket és a boraikat is csak ajánlani tudom. Még csak nem is drága a hely, de részletekkel később fogok szolgálni:)
Nyitvatartás:
Rendezvénytől függ
Könyvtár: H-Cs 9-13 és 14-17, P 10-13
Honlap: www.iicbelgrado.esteri.it/IIC_Budapest

















Nagyobb térképre váltás

Astoria Antikvárium

Astoria Antikvárium - VIII. Rákóczi út 9.

Amit a helyről tudni kell:

Bemész a 9-es szám alatti udvarba, és a kis antikváriumban plafonig érnek a könyvek. Kétlem, hogy ki tudsz úgy menni, hogy nem találtál semmit. Szép választékuk van, érdemes keresgélni. Barátságos, emberléptékű hely.
Nyitvatartás:
H-P 10-18
Honlap: www.bookself.hu




Nagyobb térképre váltás

All-Inn Pub

All-Inn Pub - VIII. Üllői út 6.

Amit a helyről tudni kell:

Csak egy rövid sétára az egyetemtől megtaláljuk a környék - e sorok irója szerint - , legjobb biliárdozós kocsmáját. Tágas pincekocsma, ahova elsősorban fiatalok járnak, a dizájn nincs túlbonyolitva. Két biliárdasztalon lehet játszani, van csocsó, darts, pókerasztal, szóval aki az esti kocsmázás alkalmával nem csak ülni és beszélgeti szeret, az biztos megtalálja itt a számitását. Persze ülőhely is van bőven, de értelemszerűen kevesebb, mint a nem biliárdos helyeken. Az árak igen barátiak, nem mi leszünk az egyetlen egyetemisták ott:)
Árak:
Csapolt sör: 290Ft-tól
Bor: 160Ft/dl-től
Legolcsóbb feles: 340Ft (Royal vodka)
Akció: Vodka-narancs 250Ft, Kommersz 200Ft
Extrák:
Biliárd, csocsó, póker, darts, nyerőgép, internet
Nyitvatartás:
H-P 13-24, Szo-V: 16-24
Kedvezmények:
10% kedvezmény diákoknak a biliárdból, H-V egész nap, K-Szo 17 óráig
Honlap: www.allinpub.hu




Nagyobb térképre váltás

2010. máj. 4.

Látomás

Látomás women - VII. Dohány utca 16-18.

Látomás men/women - VII. Király utca 39.

Amit a helyről tudni kell: Eszméletlen darabokat lehet levadászni, néha borsos, néha meglepően olcsó áron, a legtöbb esetben frissen, egy-kettőt használtan. Ha a h&m-t meg a zarát megengedheted magadnak, akkor ezt is, csak így egy picit egyedibb cuccaid is lehetnek. :)
Ha más nem, a kiegészítők abszolút megérik, hogy benézz.

Honlap: http://latomas.hu/

A Dohányban:


Nagyobb térképre váltás

És a Királyban:


Nagyobb térképre váltás

FORMA Design üzlet

FORMA Design üzlet - V. Ferenciek tere 4.

Amit a helyről tudni kell: Kedves, modern berendezésű bolt, rengeteg érdekességgel. Vicces tárgyalk, dekorációk, lámpák, konyhai wazközök. Design karórák is kaphatóak. Annyi minden van, hogy sok időbe telik a sok színes tárgyat feldolgozni. Van kiárusítás is pár termékből, illetve a szezonnak megfelelő érdekességek. Az eladó nagyon kedves, megkérdezi, hogy mit szeretnénk vagy milyen alkalomra, próbál segíteni, Ő kiismeri magát a tárgyak között.

Nyitva tartás: hétfő –péntek:11.00-19.00 Szo.: 10.00-14.00

Árak: nagyon jó, megfizethető áron vannak a tárgyak.

Honlap: http://www.forma.co.hu/



Nagyobb térképre váltás

Auguszt Cukrászda

Auguszt Cukrászda - V. Kossuth Lajos u. 14-16.

Amit a helyről tudni kell: Nem olcsó hely, de mindenképpen érdemes betérni egy fagylaltra vagy süteményre. Az üzlet belső tere gyönyörű, világos, századfordulós belteret meghagyták, mégis modernek az eszközök. Hatalmas két emeletes beltér, márvány padló, hatalmas csillár és egy hatalmas elefántos kép díszeleg a falon.

Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 9.00-19.00
Szombat: 10.17.00
Vasárnap: Zárva

- parfék, fagylaltok
- esküvői és formatorták
- Sós sütemények
- csendes terasz nyáron

Honlap: http://www.augusztcukraszda.hu/



Nagyobb térképre váltás

Jégbüfé

Jégbüfé - V. Ferenciek tere 10.

Amit a helyről tudni kell:
Budapest egyik legrégebbi és legforgalmasabb cukrászdája. Majd' 60 éve üzemel. A büfét nemrégiben átalakították, felújították, de megamaradt a stílusa. Hatalmas kirakatában be lehet látni szinte az egész belső teret. Hosszú hűtőpultokból választhatjuk ki a nekünk tetsző édességeket. Nyílik kiszolgáló ablak az utcára is. Tágas, hangulatos a hely.

Nyitva tartás: - Az év minden napján nyitva:
H-K-Csüt-P-Szo.:7.00-21.30
Sze: 7.00-20-30
Vas.: 8.00-21.30

- óriási fagylalt és sütemény választék
- parfétorták
- gofri sarok
- esküvői torták rendelésre
- ünnepeken aktuális különlegességek
- felújított környezet

Honlap: www.jegbufe.hu


Nagyobb térképre váltás

2010. máj. 3.

Castro Bisztró

Castro Bisztró - VII. Budapest, Madách tér 3.


Nagyobb térképre váltás

Csendes

Csendes LétteremŐrző - V. Ferenczy u. 5.

Honlap: http://www.kiscsendes.hu/


Nagyobb térképre váltás

Gödör

Gödör - V. Erzsébet tér

Nyitvatartás: V-Cs: 10-02, P-Sz: 10-04

Honlap: www.godorklub.hu


Nagyobb térképre váltás

Unicredit Bank

Unicredit Bank - VI. Deák tér 6.

Nyitvatartás: H-P: 8-17, K-Cs: 8-16, P: 8-15

Honlap: http://www.unicreditbank.hu


Nagyobb térképre váltás

K&H Bank

K&H Bank - VII. Károly krt. 17-19.

Nyitvatartás: H: 8-17, K-Cs: 8-16, P: 8-15

Honlap: https://www.kh.hu/publish/kh/hu/magan/start.html



Nagyobb térképre váltás

Madách Patika

Madách Patika - VII. Károly krt. 13-15.

Nyitvatartás: H-P: 8-19, Sz: 8-13


Nagyobb térképre váltás

Ticketpro jegyközpont

Ticketpro jegyközpont - VII. Károly krt. 9.

Nyitvatartás: H-P: 10-18, Sz: 10-14

Honlap: www.ticketpro.hu


Nagyobb térképre váltás

Erste Bank

Erste Bank - VII. Károly krt. 7.

Nyitvatartás: H: 8-18, K-Cs: 8-16, P: 8-15

Honlap: http://www.erstebank.hu/hu/index.html


Nagyobb térképre váltás

Csokibolt

Csokibolt - VII. Károly krt. 16.

Amit a helyről tudni kell: Táblás csoki, bonbon, csokiszív, csoki minden mennyiségben. Ha egyszer bemegyünk, nehéz úgy kijönni, hogy nem vettünk semmit. Márha egy kicsit is szeretjük a csokit. Az egyetlen ami segít benne, az a legtöbb csoki ára. Igaz, itt nem fogunk Milkát találni, vagy barackos-kekszes Bocit, csak a legminőségibb csokik kaphatók (Lindt, Cote d'or, Mövenpick, stb.). Ez amúgy igaz a borokra, vagy a kekszekre, cukorkákra is. Egy átlagos táblás csoki ára egyébként olyan 1500-2500 körül volt, ami azért valljuk be nem olcsó, de cserébe nagyon különlegesekre is bukkanhatunk. Van jó pár tipikusan skót (pl. fudge), vagy angol süti (Walkers), desszert is, ha valaki ezeket hiányolja egy sima boltban.

Nyitvatartás: H-P: 10-19, Sz: 10-14

Honlap: www.fenomen.hu/csokibolt


Nagyobb térképre váltás

Voodoobilly

Voodoobilly - VII. Károly krt. 10.

Amit a helyről tudni kell: Eléggé egyedi színfolt a pesti boltok palettáján, szó szerint is, hiszen ilyen stílusú üzletből csak kettő van az országban. Ami egyébként érthető, hiszen nálunk nem annyira népszerű a boltra főleg jellemző rockabilly stílus. Persze nem csak Elvist és korát idéző cuccokat találunk itt, hanem pl punkrock, garage, trash stílusúakat is. Mivel nem vagyok otthon ezekben, ezért az eladósrácot és leányzót kérdezgettem, akik egyébként készségesen válaszoltak. Kiderült, hogy a lány tervezi a női ruhákat, ami főleg pöttyös, cseresznyés, kockás pörgős egyberuhákból és ingekből, fűzőkből áll. Persze van férfiruházat is, a koponyás baseballsapkától kezdve, az '50-es évek cipőiig mindent megtalálunk, és egyébként ezek nagy része is designercucc. A legtöbb ruha persze drága, de a kiegészítők egész korrekt áron vannak, például egy ruha 10-20000 között mozog, míg egy táska kb. 5-6000 forint. Az üzlet berendezése is teljesen a bolt profiljához passzol, gondolok itt a fekete-fehér kockás padlóra, egy Munkácsy márkájú nagyon régi TV-re, vagy az eladók ruhájára és kinézetére. Így lesz teljesen autentikus és magával ragadó az egész. Egyébként árulnak még a stílus zenei palettájába passzoló CD-ket és LP-ket is.

Nyitvatartás: H-P: 10-19, Sz: 10-14

Honlap: www.voodoobilly.hu/


Nagyobb térképre váltás

Impresszió

Impresszió - VII. Károly krt. 10.

Amit a helyről tudni kell: Alapvetően egy "csináld magad" bolt, ahol rengeteg alapanyagot be lehet szerezni, ha van valami kreatív ötletünk, főleg ékszerek terén. A bolt maga nagyon kicsi és zsúfolt, így el lehet veszni a keresésben és nézelődésben, de ha ez megtörténne, akkor az eladó hölgyek szívesen segítenek összeszedni, ami kell, sőt ötletekkel, tanácsokkal is ellátnak minket, ha kérdezünk. Nagyon-nagyon sok gyöngy van, a 150 ft/csomagostól a 150 ft/darabosig, de vannak még nemezből, fából, textilből, rézből is mindenfélék. Ezekből ha ügyesek vagyunk sokkal olcsóbban megalkothatjuk például az ékszereinket, mintha készen vennénk. Egyébként kész dolgokat is láthatunk itt, de azok azért már drágábbak. Ha magunk csináljuk őket, akkor sem jövünk ki sokkal olcsóbban, így azokat csak az "ezt én magam készítettem" öröméért érdemes.

Nyitvatartás: H-P: 10-18, Sz: 10-14


Nagyobb térképre váltás

Jojó - iparművészeti kisgaléria

Jojó - VII. Károly krt. 10.

Amit a helyről tudni kell: egy körúti udvar icipici kis boltja ez, ahol helyi ipar- és kézművesek design dolgait árulják. Főleg kiegészítőket találunk itt, ékszereket, táskát, pénztárcát, kitűzőt. A bolt típusából kifolyólag az áraik elég magasak, ami sok esetben érthető is, akkor viszont nem, ha a muffinos, bugyis sógyurmából, vagy bakelitből, söröskupakból készült füliket nézzük, amiket ugyan lehet hogy először ez a hölgy talált ki, aki itt árultatja őket, mégis rengetegen tudnak már ilyet készíteni nekünk pár száz forintért is, és nem pár ezerért.

Nyitvatartás: H-P: 10:30-19, Sz: 10-14

Honlap: jojoboltom.blogspot.com


Nagyobb térképre váltás

Katapult

Katapult - VII. Dohány u. 1/A

Amit a helyről tudni kell: pontosan a Zsinagógával szemben találjuk ezt a tök jó kis helyet. Kívül faasztalok, napernyők, kicsit árnyékos belvárosi környezet, belül rattanszerű bútorok, galéria; plakátok, matricák, poszterek mindenfelé, a kirakatban katicás, virágos és cicás dolgok tömkelege. Igazi alternatív hely, gazdag ital és szendvicskínálattal. A pultos nagyon kedves, viccelődő, közvetlen ámde néha úgy tűnik, nem mindegy, mit kérünk. Van, hogy nem tudja pontosan, mi van készleten, vagy nem szeretné, ha olyat kérnénk, amit sokáig tart elkészíteni. A mérleg még így is pozitív. Rengeteg kávé (tejes, jeges, sima, alkoholos) és tea közül választhatunk, de van többféle forrócsoki és habos kakaó is. A rostos és "bugyborékos" üdítők mellett pedig vannak még "szörpikék" illetve turmixok is. Egészen extrás hideg, illetve melegszendókat lehet kérni, mint pl. sült húsosat, halasat, vegásat, emellett pedig vannak péksütik, rágcsik is.

Amit fogyasztottunk:
csirkemelles szendó - a husi nagyon finom benne (vagyis az lenne, ha nem szórták volna tele őrölt pirospaprikával, amit nem is értek), de sajnos friss zöldségek helyett csalamádé van beletöltve, ami talán nem is lenne akkora baj, ha ez lett volna az itallapon - 390,-
jeges-mézes kávé - fini, de talán az a méz nem is hiányzik bele - 410,-
banánturmix - isteni, még csokiöntet is van bele csorgatva - 420,-

Viszonyítási alapként:
presszókávé: 280,-
egy korsó csapolt sör (Dreher): 420,-
1 dl bor: kb 200-300,-
rövidekből pedig 3 illetve 5 cl-eset lehet kérni, így olcsóbbak mint máshol
1 dl üccsi: 140,-

Extra: van reggeli menü, ami egy croissant, egy kávét és egy narancslevet jelent 810 ft-ért, amit én egy kicsit drágállok


Nagyobb térképre váltás
 
Creative Commons License
Lusta BölcsészekHelyismertetők az Astoria vonzáskörzetében című műve Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Based on a work at lustabolcsesz.blogspot.com.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://lustabolcsesz.blogspot.com/.