A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávézók és teázók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávézók és teázók. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. máj. 5.

Budapesti Olasz Kultúrintézet

Budapesti Olasz Kultúrintézet - VIII. Bródy Sándor u. 8.

Amit a helyről tudni kell:
Ide jönni élmény, ezt mondjuk ki az elején:) Történelmi jelentőségű épületben barátkozhatunk az olasz kultúrával, ugyanis 1865-től 1902-ig itt volt a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye. A műemlék épületet Ybl Miklós tervezte, és 1943-ben nyitotta meg kapuit itt az Olasz Kultúrintézet. Az épület, azontúl, hogy gyönyörű, rendelkezik, egy 140 fős moziteremmel, nagytermébe pedig 500 ember is befér. Számos rendezvénynek ad helyet az intézet, a kultúra minden ágával foglalkoznak. Természetesen könyvtárral is rendelkeznek, ahol mintegy 17 000 kötettel, és több száz dvd-vel és videokazival ismerkedhetünk. Olaszul is tanulhatunk, és még nem is emlitettem a kávézójukat, ami a legbiztosabb pont, ha igazi olasz kávéra vágyunk. A kávé mellett a finom péksütiket és a boraikat is csak ajánlani tudom. Még csak nem is drága a hely, de részletekkel később fogok szolgálni:)
Nyitvatartás:
Rendezvénytől függ
Könyvtár: H-Cs 9-13 és 14-17, P 10-13
Honlap: www.iicbelgrado.esteri.it/IIC_Budapest

















Nagyobb térképre váltás

2010. máj. 4.

Auguszt Cukrászda

Auguszt Cukrászda - V. Kossuth Lajos u. 14-16.

Amit a helyről tudni kell: Nem olcsó hely, de mindenképpen érdemes betérni egy fagylaltra vagy süteményre. Az üzlet belső tere gyönyörű, világos, századfordulós belteret meghagyták, mégis modernek az eszközök. Hatalmas két emeletes beltér, márvány padló, hatalmas csillár és egy hatalmas elefántos kép díszeleg a falon.

Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 9.00-19.00
Szombat: 10.17.00
Vasárnap: Zárva

- parfék, fagylaltok
- esküvői és formatorták
- Sós sütemények
- csendes terasz nyáron

Honlap: http://www.augusztcukraszda.hu/



Nagyobb térképre váltás

Jégbüfé

Jégbüfé - V. Ferenciek tere 10.

Amit a helyről tudni kell:
Budapest egyik legrégebbi és legforgalmasabb cukrászdája. Majd' 60 éve üzemel. A büfét nemrégiben átalakították, felújították, de megamaradt a stílusa. Hatalmas kirakatában be lehet látni szinte az egész belső teret. Hosszú hűtőpultokból választhatjuk ki a nekünk tetsző édességeket. Nyílik kiszolgáló ablak az utcára is. Tágas, hangulatos a hely.

Nyitva tartás: - Az év minden napján nyitva:
H-K-Csüt-P-Szo.:7.00-21.30
Sze: 7.00-20-30
Vas.: 8.00-21.30

- óriási fagylalt és sütemény választék
- parfétorták
- gofri sarok
- esküvői torták rendelésre
- ünnepeken aktuális különlegességek
- felújított környezet

Honlap: www.jegbufe.hu


Nagyobb térképre váltás

2010. máj. 3.

Castro Bisztró

Castro Bisztró - VII. Budapest, Madách tér 3.


Nagyobb térképre váltás

Csendes

Csendes LétteremŐrző - V. Ferenczy u. 5.

Honlap: http://www.kiscsendes.hu/


Nagyobb térképre váltás

Gödör

Gödör - V. Erzsébet tér

Nyitvatartás: V-Cs: 10-02, P-Sz: 10-04

Honlap: www.godorklub.hu


Nagyobb térképre váltás

Katapult

Katapult - VII. Dohány u. 1/A

Amit a helyről tudni kell: pontosan a Zsinagógával szemben találjuk ezt a tök jó kis helyet. Kívül faasztalok, napernyők, kicsit árnyékos belvárosi környezet, belül rattanszerű bútorok, galéria; plakátok, matricák, poszterek mindenfelé, a kirakatban katicás, virágos és cicás dolgok tömkelege. Igazi alternatív hely, gazdag ital és szendvicskínálattal. A pultos nagyon kedves, viccelődő, közvetlen ámde néha úgy tűnik, nem mindegy, mit kérünk. Van, hogy nem tudja pontosan, mi van készleten, vagy nem szeretné, ha olyat kérnénk, amit sokáig tart elkészíteni. A mérleg még így is pozitív. Rengeteg kávé (tejes, jeges, sima, alkoholos) és tea közül választhatunk, de van többféle forrócsoki és habos kakaó is. A rostos és "bugyborékos" üdítők mellett pedig vannak még "szörpikék" illetve turmixok is. Egészen extrás hideg, illetve melegszendókat lehet kérni, mint pl. sült húsosat, halasat, vegásat, emellett pedig vannak péksütik, rágcsik is.

Amit fogyasztottunk:
csirkemelles szendó - a husi nagyon finom benne (vagyis az lenne, ha nem szórták volna tele őrölt pirospaprikával, amit nem is értek), de sajnos friss zöldségek helyett csalamádé van beletöltve, ami talán nem is lenne akkora baj, ha ez lett volna az itallapon - 390,-
jeges-mézes kávé - fini, de talán az a méz nem is hiányzik bele - 410,-
banánturmix - isteni, még csokiöntet is van bele csorgatva - 420,-

Viszonyítási alapként:
presszókávé: 280,-
egy korsó csapolt sör (Dreher): 420,-
1 dl bor: kb 200-300,-
rövidekből pedig 3 illetve 5 cl-eset lehet kérni, így olcsóbbak mint máshol
1 dl üccsi: 140,-

Extra: van reggeli menü, ami egy croissant, egy kávét és egy narancslevet jelent 810 ft-ért, amit én egy kicsit drágállok


Nagyobb térképre váltás

2010. máj. 2.

Zappa Caffe

Zappa Caffe - VIII. Mikszáth Kálmán tér 2.

Amit a helyről tudni kell:
Extrák:
Kajálási lehetőségek:
Árak:
Nyitvatartás:
Wifi:
Honlap:



Nagyobb térképre váltás

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Központi Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Központi Könyvtár - VIII. Szabó Ervin tér 1.

Amit a helyről tudni kell:
Az a bölcsész akinek be kell mutatni a Szabó Ervint, remélem tudja, hogy valamit rosszul csinál:) Na jó, azért mégis kísérletet fogok tenni arra, hogy bemutassam számotokra, de később.
Nyitvatartás:
H-P 10-20, Szo 10-16, Vasárnap zárva
Honlap:
www.fszek.hu


Nagyobb térképre váltás

2010. ápr. 30.

Godot kávéház/ Dumaszínház

Godot kávéház/ Dumaszínház - VII. Madách Imre út 8.


Honlap: www.godot.hu


Nagyobb térképre váltás

Mania Music Café & Stage

Mania Music Café & Stage - VII. Klauzál tér 14.


Honlap: http://www.maniamusic.hu/


Nagyobb térképre váltás

2010. ápr. 29.

Bobek

Bobek - VII. Kazinczy utca 53.

Honlap: http://www.bobek.hu/


Nagyobb térképre váltás

Mozaik Teaház

Mozaik Teaház - Király u. 18.

Honlap: http://www.mozaikteahaz.hu/


Nagyobb térképre váltás

Sirály

Sirály - VII. Király utca 50.

Honlap: http://siraly.co.hu/


Nagyobb térképre váltás

Mumus

Mumus - VII. Dob utca 18.


Nagyobb térképre váltás

Dé büfé

Dé büfé - Campus, D épület alagsor

Kupola Büfé

Kupola Büfé - Campus, A épület alagsor

Csevegő Etető

Csevegő Etető (büfé) - Főépület (Múzeum körút 6-8.) alagsora

Amit a helyről tudni kell:
A főépület büféjeként (a tavaszi időszakot leszámítva) ez a büfé nyújtja a legnagyobb választékot: vannak sütik, csokik, cigik, rágók, üdítők, gyümölcsök (persze nem a piaci áron), szendvicsek (120-150.-), innivalók, melegszendók, saláták, sőt, még ilyen pizzának nevezett dolog is kapható. Az árak kampuszléptékben mérve átlagosak, tehát nagyjából egyetemista zsebre vannak szabva. Van néhány asztal és szék is, meg ingyenes újságok, röplapok garmadával, úgyhogy óra után és óra előtt leszívott agyú, éhes félzombiként ide betérni egész kellemes. Dohányzás kizárva.

Honlap:
http://btk.elte.hu/cikk/20061161.aspx

Könyvtár Klub és TreffOrt Kert Terasz

Könyvtár Klub és TreffOrt Kert Terasz - Campus
Az amerikanisztika intézet pincéje, és az I-C-D épületek által határolt terület

Honlap:
http://konyvtarklub.hu , http://treffortkert.hu/

Alaptábor kávézó (újabban Kemping néven fut, de ugyanaz)

Alaptábor kávézó - VII. Wesselényi u. 21.



Nagyobb térképre váltás
 
Creative Commons License
Lusta BölcsészekHelyismertetők az Astoria vonzáskörzetében című műve Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Based on a work at lustabolcsesz.blogspot.com.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://lustabolcsesz.blogspot.com/.