2010. ápr. 28.

Coffeshop Company

Coffeeshop Company - VIII. Múzeum krt. 41.

Amit a helyről tudni kell: Nos, a Múzeum cukrászdával ellentétben ez a hely pontosan olyan, mint amilyennek első látásra tűnik. Egy modern kávézólánc egyik tagjával állunk szemben. Mindenesetre a kínálat ígéretesnek tűnt. Belül semmi extra igazából, a falon itt is önmagammal kell szembenéznem a sütievés kellős közepén, amire nem hinném, hogy az emberek többsége vágyik. A pultosfiú amilyen helyes, annyira nem kedves, egy mosoly nélkül veszi fel a rendelésünket. Van egy kis emeleti rész is, oda nem néztem fel, de lentről elég sötétnek tűnt, fény jobban csak az ajtóhoz legközelebbi asztalokhoz érkezik kellő mennyiségben. Annak ellenére, hogy osztrák cégről van szó, a sütik nagyon is az angolszász sütikre hajaznak, hiszen van itt brownie, donut, sajttorta, snickers torta, apple pie és még folytathatnám. Ezt a koncepciót nem nagyon értem, bár el kell ismernem az én érdeklődésemet ezzel keltették fel. Italok terén, nevének eleget téve főleg kávé, tejeskávé, jeges kávé, illetve forrócsoki kínálattal rendelkezik, mindegyikből van pár, amelyek között én őszintén megmondom nem tudom annyira a különbséget. A lényeg, hogy mindegyikből három méret közül lehet választani. Akárcsak egy ruhaboltban miénk lehet egy S-es, M-es, vagy L-es "darab".
Összességében véve lustáknak ajánlanám, azoknak viszont, akik nem bankrablók és/vagy potenciális lottónyertesek, nem.
Kajálási (l)ehetőségek:
Természetesen a már fent említett desszertek. Apropó, a répatortát kihagytam, pedig talán az a legjellegzetesebb. Emellett sokféle bagettet vehetünk még, sajnos egészen drágán, kb. 500-800,-ért.
Amit fogyasztottunk:
Iced caffee latte - kellemes ízű volt, és small, azaz kb 2,5-3 dl: 590,-
epres sajttorta - lehet sajttortában szigorú a mércém, de sajnos azt kell, hogy mondjam, meg sem közelíti azt a sajttortát, amit Angliában vettem egy Sparban - 540,-
snickers-szelet - finom volt, ámbár a csoki jobb - 540,-
(a torták sajnos árukhoz képest nagyon picik voltak)
Viszonyítási alapként:
M-es kávé, csoki: 590-680,- fajtától függően
L-es: 690-790,-
Cola/üdítő (2dl): 300,-
Extra: néha vannak akciók (pont lecsúsztunk arról, hogy 2 süti+ 2 kávé esetén az egyik kávé ajándék... Wifi természetesen van.
Nyitvatartás: h-p: 7-20 h; sz-v: 9-19 h


Nagyobb térképre váltás

Nemzeti Múzeum

Nemzeti Múzeum - VIII. Múzeum krt. 14-16.

Mit láthatunk itt: Érdeklődésünk szerint választhatunk az állandó illetve időszaki kiállítások közül. Az állandók keretében például pincétől a padlásig megismerkedhetünk Magyarország történetével az államalapítástól egészen a rendszerváltásig bezárólag, illetve itt van elhelyezve a koronázási palást is, ami még Szent István korából származik. Az időszakik párhavonta természetesen cserélődnek. Pillanatnyilag (2010. 04. 29.) kettő van, ebből ami véleményem szerint érdekesebb az a XXVIII. Magyar Sajtó-fotó Kiállítás. Bár, sajnos, pár napon belül vége lesz. A kasszás fiú egyébként nagyon készségesen segített annak ellenére, hogy csak kérdezősködtem és egy forintot sem hagytam ott első alkalommal.
Belépőárak:

állandó kiállítások:
felnőtt jegy: 1100,-
ifjúsági jegy (6-26 éves korig): 550,-
időszakik: (pl. sajtófotó)
felnőtt jegy: 1000,-
ifjúsági: 500,-
kombinált jegy = állandó + valamelyik időszaki:
felnőtt: 1300,-
ifjúsági: 650,-
Éves bérlettel sajnos nem tudnak szolgálni, egyedül az MR szimfonikus zenekara által itt tartott koncertekre lehet kapni, arra viszont csak azt.
Extra: minden hónap 3. szombatján 26 éven aluliaknak, és nemzeti ünnepeken mindenkinek ingyenes a belépés az állandó tárlatokra illetve van gyerekeknek történeti játszóház, valamint a honlapon is figyeltek arra, hogy testreszabják az oldalt: lehet kattintani gyerekbarát, látássérültbarát verzióra is.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap: 10-18 h
Honlap: 
www.nhm.hu 
(ahonnan egyébként szinte mindent megtudhatunk az egyes kiállításokról, az intézmény működéséről, szolgáltatásairól)


Nagyobb térképre váltás

Volt bolt

Volt bolt - VII. Csányi u. 2.

A bolt neve és a kirakat magáért beszél. :)

Fesztiválbérletek (Sziget, Volt, Balatonsound) kaphatók.
Pólók: 2db 2000Ft, Macskafogós 2db 999Ft

Nyitva: H-P: 10-18h

Üdülési csekket elfogadnak!


Nagyobb térképre váltás

Pertu Café

Pertu Café - VII. Dob u. 60.

Egy nagyon aranyos és nyugodt hely, megbújva a Dob utca sarkánál. A falak színesek és különböző rajzok díszítik tálakról, bögrékről, stb. Ottlétem alatt a pultos/eladó/pincérlány egy kanadai nénivel beszélgetett, tehát még külföldiként is kedvesen bánnának velünk, ha azok lennénk. Mindössze egy kakaóra volt csak kedvem és keretem is, de az egy rendes bögre kakaó volt és nem mellékesen nagyon finom.
A hely maga elég kicsi, tekintve, hogy lent csupán két asztal van, igaz van egy emelet is, oda viszont nem mentem fel körülnézni, de szerintem 4-5 asztalnál ott se lehet több.
Nyitva: H-P: 8-22h, Szombat: 9-16h
Wifi: van
Az árak közül néhány:
Két deci szénsavas üdítő: 260.-
Cappuchino: 360.-
Holland kakaó tejszínhabbal: 380.- (isteni finom)


Nagyobb térképre váltás

Múzeum Cukrászda

Múzeum Cukrászda - VIII. Múzeum krt. 10.

Amit tudni kell a helyről: Külsőre elég klasszikus, régi hangulatot idéző, sőt, úgymond puccosnak kinéző kávézó, ahova talán nem mernénk betérni. Ehhez képest kellemes meglepetéseket tartogat a vendégek számára. Ezek között említendő a kedves kiszolgálás, vagy például az, hogy most, hogy a jó idő elkezdődött, már ki is lehet ülni elé, és ugyan nem a madárcsicsergést fogjuk hallgatni, hanem a körúton száguldozó autók zaját, összeségében véve mégis kellemesebb, mint bent a kicsit nyomasztó körbetükrözött falak között. (Habár pillanatnyilag a folytonos BTK előtti építkezés miatt ez nem opció.) Áraiban szélsőséges, azaz egyik ámulatból a másikba esünk: "jé, ez mennyivel olcsóbb, mint máshol", illetve "hogy kérhetnek el ezért ennyit" felkiáltásokkal kísérve. Főleg az üdítők és a rövidek ára tűnik nagyon korrektnek. Látogatásunkkor pár öltönyös fickó töltötte még ott az idejét rajtunk kívül, általánosságban véve véleményem szerint sok diák, illetve sok, a környéken dolgozó leginkább értelmiségi ember jár oda magasröptű eszmecserére. Így csak ajánlani tudom kávé-süti melletti kellemes beszélgetésre ezt a meghitt, presszójellegű helyet. A zene hagy kis kívánnivalót maga után (Neo Fm szólt), bár ha nagyon akarjuk, akár még passzolhat is a hely hangulatához.
Kajálási (l)ehetőségek:
Fő profilja a desszert, abból elvileg van vagy 30 féle, gyakorlatilag érdemes megnézni inkább a sütispultot, és aközül a kb 10 közül választani, ami ténylegesen van. Ezenkívül van még pogi, croissant és egészen guszta szendvicsek is.
Amit fogyasztottunk:
olasz espresso - jó volt (kicsit hiányoltuk a prózaibb, kevésbé extrás kávékat, ez volt a legolcsóbb, legegyszerűbb választás)- 250,-
2 dl eperlé - 170,- (szinte minden üdítő ennyi!)
francia krémes - finom - 250,-
somlói galuska - finom és nem kevés, bár a csokiöntet kicsit émelyítő volt- 390,-
Viszonyítási alapként a következőket néztük még meg:
korsó sör: 360,-
szűrt búzasör/rozssör: 380,-
Extrák: különlegesebb sörök olcsón, frissen facsart narancslé/grapefruitlé - 150,-/dl, illetve hogy a hely NONSTOP
Wifi: úgy rémlik, van
Nyitvatartás: 0-24
Honlap: nincs


Nagyobb térképre váltás

2010. ápr. 25.

KiwiSun Szolárium

KIWISUN Szolárium (Kossuth Lajos utca 14. -16.)

Berendezés, hangulat: a hely, habár elég kicsinek tűnik nagyon igényes és kellemes hangulatot áraszt. A nevéből adódóan természetesen a berendezés nagy része és a szoláriumgépek is kiwi zöld színűek. A helység elég sötét még így is, csak a meglehetősen kicsi és már amúgy is lefóliázott kirakaton át jut be fény, ami lehet direkt azért előnyös, hogy a vendégnek ne tűnjön fel a vérvörös arca, már csak otthon. Maga a szolárium nagyon igényes, látszik, hogy tiszta és karbantartott. Egy nagy monitor jelzi a szabad helyek számát és a várakozási időt a 3 fekvő, illetve 2 álló gépbe. Maguk a szolárium helységek nem túl nagyok, de van benne fogas, szék, jár cukorka és törülköző. Nem utolsó sorban jár még papírtörlő és fertőtlenítő szer, arra az esetre, ha nem bíznánk a pultos hölgy precizitásában.

- Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 8.00-22.00, Szombat: 08.00-22.00, Vasárnap: 9-22

- Árak: egy egység (7 perc): 590ft

Bérletek: 10 egységes: 4.800 Ft

20 egységes: 9.400 Ft

100 egységes: 39.000 Ft + 3.000 Ft értékű szolárium krém ajándék

- Kedvezmények: Délelőttös/hétvégi bérlet: 10 egységes: 4.200 Ft

Aquatan UV mentes Barnító: 1 alkalom: 1. 990 Ft

10 alkalom: 17.500 Ft

- Extrák: sminkelmosó és vatta, cukorka

- Honlap: www.kiwisun.hu


http://www.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Kossuth+Lajos+utca+14.+-16.+budapest&sll=37.0625,-95.677068&sspn=20.345547,56.513672&ie=UTF8&hq=&hnear=1161+Budapest,+XVI.+ker%C3%BClet,+Kossuth+Lajos+utca+14,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.516041,19.15668&spn=0.008434,0.027595&z=15

Livingroom

LIVINGROOM (Kossuth Lajos utca 17.)

A szórakozóhely bejáratánál minden esetben biztonsági őrök ellenőrzik, hgoy a vendégek 18 éven felüliek legyen. Majd egy hosszabb lépcsőn át lehet lejutni a szórakozóhelyre. A bejárat mellett ruhatár is rendelkezésre áll. Maga a hely nem túl modern, de mindenképpen nagyon tágas. Mindenhol kanapék és fotelek vannak (természetesen a tánctereket kivéve) és a vártnál sokkal jobb állapotban. A hely hangulata elég bensőséges, a sötétbordó falak adják meg a szórakozóhelyeknél kifejezetten előnyös sejtelmes hatást. A mosdókhoz egy hosszú csigalépcsőn kell eljutni, a férfi mosdó van a lépcsőfordulóban, a női már egészen az utca szinten. A hely méretéhez képest sajnos csak négy mosdó van, ami nagy sorokat eredményez, de pozitívum, hogy teljesen tükrös a helység.

- Nyitva tartás: Szerda – Szombat: 22.00-05.00

- Extrák: 2 táncterem, 2 különböző zenei stílus, 3 bárpult, 1 csocsó helyiség (3 db csocsó asztal) televízióval és 3 db, egyenként 8-10 személyes, elszeparált box. (előre foglalhatóak)

- Árak: Csapolt Borsodi 0,5 L : 350 Ft

Csapolt Staropramen 0,5 L : 500 Ft

Üveges Beck’s 0,33 L : 400 Ft

Bújdosó muskotály Cuvée : 120 Ft / dl

Bújdosó Kékfrankos : 120 Ft / dl

Törley édes pezsgő : 1.900 Ft / üveg

Szénsavas üdítők 0,2 dl : 250 ( CSAK Coca- Cola, Pepsi NINCS)

Presszókávé: 200 ft

Capuccino: 250 ft

Hideg, illetve meleg étel NINCS

- Programok: Koncertek nincsenek, inkább csak DJ-k és/vagy Mc-k.

Leginkább Hip-hop, r’n’b zene, de megtalálható diszkó, house, raggea is.

Legközelebb: 2010. 04. 21. ajkhok.elte.hu szervezésében Címlaplány

Club Turné. ELTE Diákok: 500 Ft, Külsősök: 800 Ft

Astoria Fitness

ASTORIA Fitness - Károly krt. 4.

Amit a helyről tudni kell: A konditerem eldugva egy belső udvarban van, bár rengeteg táblával és reklámmal jelzik, hogy hol kell bemenni. Hosszú csigalépcső vezet le a terembe, ahol egy pult és a büfé fogad. Az egész hely kisség zeg-zugos, folyosók vezetnek mindenhova. A női öltőző frissen van festve zöldre, de nagyon zavaró, hogy a kapott lakat kulcsán hiába van szám, a szekrényekre nincs szám festve, így közel 60 egyforma szekrény közül kell megjegyezni melyik volt a mienk. maguk gépek nem a legmodernebbek, soknak szakadt is a háttámlája, de a három kondi, az egy aerobik és az egy spinnig terem tömve van különböző eszközökkel. A spinning terem van frissen felújítva, hangulata nagyban eltért a többi helységétől. A társaság kellemes, nincsenek túl sokan, akik vannak, azok is többségében vagy egyetemeisták vagy idősebb anyukák.
Nyitvatartás: Hétfő – Péntek: 06.30-24.00, Hétvégén: 10.00-21.00
Extrák: Spinning órák, aerobik órák, kondi gépek, kardio gépek, szauna, szolárium, masszázs, ingyenes edzői segítség, személyi edzés, vitaminbár
Árak/kedvezmények: Rengeteg fajta bérlet és kedvezmény létezik. Napijegy teljes árú: 1.700 Ft , diák: 1.500 Ft, Bérletek: ( egész nap használható, csúcsidőn kívüli és délelőttös) Egész napos 1 havi: 14.900 Ft, egész napos 1 havi diák: 13.900 Ft, 1 havi csúcsidőn kívüli bérlet, csak az ELTE-seknek: 7.800 Ft, fél éves egész napos normál (aug. 31-ig): 37.000 Ft, fél éves egész napos diák: 34.000 Ft, fél éves csúcsidőn kívüli ELTE/Pázmány/Corvinus/BME diák: 19.900 Ft
Büfé, árak: A büfében kaphatók üdítők, csoki és különböző vitaminos italok, de nagyon drága ( fél liter ásványvíz 150 Ft, másfél liter ásványvíz 250 Ft, egy db. zöldalma 120 Ft.)

Nagyobb térképre váltás


Nagyobb térképre váltás

Ocean Earth Skateshop

OCEAN EARTH Skateshop (Kossuth Lajos utca 5.)

- ez az üzlet régóta a Kossuth Lajos utcában van, de már a harmadik üzlethelységet fogyasztja fennállása során. Ez egy extrémsport ruházattal és felszereléssel foglalkozó bolt. A mai fiatalok körében kifejezetten keresett márkákat forgalmaznak. (pl.: Almost, billabong, darkstar, blind). maga a bolt elég kicsi és zsúfolt, de ez érthető, hiszen az utóbbi időben webshoppal is rendelkeznek, így nincs szükség akkora üzletre. Egy eladó van, aki ért a gördeszkák szereléséhez is, szívesen segít, ileltve, ha valamit nem lehet kapni az adott méretben vagy színben, megpróbál időpontot egyeztetni, hogy mikor lehet visszajönni. Nincs nagy tolongás az üzletben, az ott töltött fél óra alatt csak egy vásárló lépett be. A hangulat kellemes, bár maguk külön dekoráció az árukon kívül nem nagyon van.

- Nyitva tartás: Hétfő – Péntek:10.30-17.30, Szombat: 10.00-13.00

Árak: nem alacsonyak, de mindig vannak akciók

Coffeinn Kávézó

Coffeinn Kávézó (Kecskeméti utca 6.)

- Kellemes, modern és minimalista stílusban berendezett környezetet kapunk, amint belépünk. Az uralkodó szín a bordó, barna és a fekete, de a sok kirakatnak köszönhetően mégis nagyon világos és tágas. Első benyomásra drágább kávézónak tűnik, mint amilyen az étlap és itallap alapján valójában, ez eleve kellemes csalódást okoz a betérőknek. A pincérek kedvesek, ketten vannak, de jól megosztva a munkát, gyorsan felveszik a rendeléseket, alig van idő leülni, máris segítségünkre vannak. A kávékülönlegességek közül segítenek választani, ajánlanak és szóban ismertetik, hogy az adott fantázianevű kávé mit is taakr, habár természetesen az itallapon is le van írva.

- Árak: Pizzák: 980 Ft az alap és 70 Ft / feltét, desszertek egy külön látvány pultban kaphatóak, Az étlapon nincs túl sok fajta főétel, de minden megtalálható, levesekből és tésztákból

Kifejezetten nagy a választék. (levesek: 600-890 Ft, frissensültek: 1.100-1.460 Ft)

- Kávék: rengeteg fajta különlegesség: Eszpresszo: 300 Ft

Cappucino: 350 Ft

Melange: 480 Ft

Üdítők: Coca-cola 0,2 l : 320 Ft (NINCS Pepsi)

Cappy gyümölcslevek 0,2 l : 250 Ft

- Üveges sörök: Soproni 0,5 l : 420 Ft

Edelweiss 0,5 l :530 Ft

- Csapolt sörök: Soproni 0,5 l : 350 Ft

Heineken 0,5 l : 450 Ft

- Extrák: Menüre van lehetőség (hétköznapokon): 850 Ft (leves, frissensült körettel és desszert), Reggelik:8.00-11.30: Kávé és croissant: 350 Ft

Rántotta/Omlett 3 tojásból, salátával és pirítóssal: 520 Ft

Minden szombaton ingyenes zenés buli 19.00-01.00-ig különböző fellépőkkel, ingyen

- Koktél akciók és meccs közvetítések alatt lehet fogadni, aki nyer, ingyen sört kap

 
Creative Commons License
Lusta BölcsészekHelyismertetők az Astoria vonzáskörzetében című műve Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Based on a work at lustabolcsesz.blogspot.com.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://lustabolcsesz.blogspot.com/.